Borjútekercs

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
Nincs adat
Mennyibe kerül?
Drága
Borjútekercs

Hozzávalók:

  • Fejenként 1-2 szelet felsál  (amit a hentessel szeleteltessük fel és kérjünk „rostlazítást” is)
  • Fejenként 1-2 szelet bacon vagy valamilyen szalonna vékonyra szeletelve
  • vöröshagyma karikákra vágva
  • mustár
  • só és bors

A sütéshez:

  • margarin

Sűrítéshez:

  • Étkezési keményítő, vagy liszt

Elkészítése:

A szeleteket jól mossuk meg szárítsuk meg papírtörlővel, majd a belső oldalát sózzuk, borsozzuk.

Ezután kenjük meg mustárral és tegyünk rá 1 szelet szalonnát, majd néhány karika hagymát. (sokan csemege uborkát is tesznek bele, mi nem). A hús szeleteket tekerjük fel és erősebb cérnával rögzítsük. Hústűt nem használunk hozzá, mert a serpenyőben forgatni úgy nehezebb.

Melegítsük fel a serpenyőben a margarint, majd a hússzeletek mindegyik oldalát jól süssük át, forró vizet adjunk időnként hozzá. Mi szoktunk beletenni 1 darab paradicsomot is felvágva, ettől nagyon szép színt is kap a szaftja. Miután a hús jól megpirult mehet a sütőbe. Időnként adjunk hozzá forró vizet illetve locsolgassuk a meglévő szósszal is. Fontos, hogy a sütőben lefedve süssük.

Amikor a hús megsült vegyük ki az edényből, a szószt forraljuk fel, adjunk hozzá forró vizet és sűrítsük be. Ezt lehet liszttel is, mi étkezési keményítőt használunk hozzá (Mondamin). A szószt átszűrjük.

Általában krumpli gombóccal vagy krumplival és természetesen lila káposztával tálaljuk. De készíthető hozzá párolt zöldség és krumplipüré is.