Hagymás krumplisaláta

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
Nincs adat
Mennyibe kerül?
Olcsó

Hozzávalók:

  • 0,5 l tartármártás
  • 0.5 kg krumpli, megpucolva, apróra vágva
  • 2 fej vöröshagyma, vagy 20-30 dkg póréhagyma, apróra vágva
  • bors

Elkészítés: Először a burgonyát sós vízben főzzük meg, de ügyelünk arra, hogy ne főzzük túl. Érdemes apróbb szemű burgonyákat választani, melyeket a pucolás után csak ketté, esetleg négybe kell vágni.

Ezt követően már csak annyi dolgunk van, hogy a burgonyát és a hagymát összekeverjük a majonézzel, és fűszerezzünk.

Ha túl csípősnek, és szagosnak találnák a hagymát, akkor serpenyőben néhány másodpercig pirítsák egy nagyon kevés olajon. Így a hagyma megőrzi a nyers állapotát, de az illóolajaiból sokat veszít.

A kész hagymás krumplisalátát ezt követően hűtsük be, és néhány óráig hagyjuk, hogy az ízei összeérjenek.