Csirkemell őzgerincben

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
Nincs adat
Mennyibe kerül?
Drága
Csirkemell őzgerincben

Hozzávalók:

  • 80 dkg csirkemell
  • 20 dkg bacon
  • 15 dkg reszelt sajt
  • bors
  • petrezselyem ízlés szerint
  • 4 evőkanál tejföl
  • 3 evőkanál liszt
  • 2 tojás

Elkészítés:

A húst vágjuk apró kockára, sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk állni egy kicsit. 3 evőkanál tejfölt, a tojásokkal, liszttel, a sóval, a borssal, a petrezselyemmel, 10 dkg reszelt sajttal masszává keverjük. A felkockázott húst adjuk hozzá a sajtos-tejfölös masszához.

(Ha a húst előre besóztuk, és hagytuk állni is akkor a masszába már ne tegyünk túl sok sót.)

Az őzgerincformát kivajazzuk, megszórjuk zsemlemorzsával és kibéleljük szalonnával úgy, hogy a szélei kilógjanak a formából. A húsos masszát kanalazzuk a formába és hajtsuk rá a lelógó szalonnát.

Hosszában a tetejére is tegyünk szalonnacsíkokat, kenjük meg a maradék egy evőkanál tejföllel, majd szórjuk meg a maradék 5 dkg reszelt sajttal.

Előmelegített sütőben, 170 fokon, kb 40 perc alatt süssük készre. Egy sütőpapíros tepsire helyezve süssük, hogy az esetlegesen kifolyó szaft ne folyjon a sütőbe.

Amikor megsült kifordítjuk a formából a sütőpapíros tepsire és addig pirítjuk míg a szalonna nem kapott egy kis színt.

Az őzgerincforma mérete : 32 cm hosszúságú és 11 cm széles.