Hozzávalók egy nagy gáztepsihez (46*38 cm):
Piskóta:
Krém:
Karamell:
Bevonáshoz:
Elkészítése:
Az egész tojásokat a sóval és a cukorral kb 10-15 perc alatt alaposan kihabosítjuk. Beleszitáljuk a lisztet és a kakaóport, majd óvatos mozdulatokkal összeforgatjuk az egészet.
A piskótatésztát egy sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk és 180 fokon kb 15 perc alatt megsütjük. Még melegen feltekerjük és így hűtjük ki.
Közben elkészítjük a karamellt. A forró tejszínnel leöntjük a cukorkákat. Ha nem oldódna fel, akkor melegítsük mikróban. Készíthetjük úgy is, hogy egy kisebb edénybe mérük a tejszínt, hozzáadjuk a karamellát és kis lángon összeolvasztjuk. Kihűtjük.
A krémhez mascarponét, cukrot, fehércsokit és a vaníliát kikeverjük, majd beleöntjük a jól lehűtött tejszínt és stabil krémmé keverjük az egészet.
A piskótát kitekerjük és lehúzzuk róla a papírt. Megkenjük a mascarponés krémmel, majd rácsorgatjuk a karamellt is és végül feltekerjük. Addig hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a mázat.
A mázhoz a csokit és az olajat összeolvasztjuk, majd beleforgatjuk a durvára vágott mogyorót is. Ezzel vonjuk be a tekercset. Amíg a csoki megdarmed, addig hűtőbe tesszük.