Kapros zöldborsópüré fürjtojással

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
45 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Kapros zöldborsópüré fürjtojással

Hozzávalók:

  • 30 dkg zöldborsó (lehet fagyasztott is)
  • 1 kisebb csokor kapor
  • 1 fej vöröshagyma
  • só (ízlés szerint)
  • őrölt fehér bors (ízlés szerint)
  • 2-3 dkg vaj (teavaj)
  • 1 üveg fokhagymás olajban pácolt főtt fürjtojás

Elkészítése:

A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A kaprot csipkedjük le a vastagabb szárrészről. A borsót fejtsük ki, vagy ha fagyasztottat használunk akkor szobahőmérsékleten engedjük fel.

Ezután tegyük egy edénybe a hagymát, borsót, kaprot, szórjuk meg egy nagyobb csipet sóval, pár perc alatt főzzük puhára, majd szűrjük le.

Ezután a leszűrt borsóhoz adjunk hozzá kb 2 evőkanál főzőlevet, majd botmixerrel pépesítsük.

Ezután tegyük egy szűrőbe és passzírozzuk át, hogy egy selymes borsópürét kapjunk, majd adjuk hozzá a vajat, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és keverjük simára.

Végül tegyük be a hűtőbe, hogy a borsópüré kellően lehűljön és az ízek jól összeérjenek.

A fürjtojásokat tegyük egy szűrőbe, alaposan csepegtessük le, majd vágjuk félbe.

Tálaláshoz például piríthatunk vékonyra felszeletelt kiflikarikát, vagy éppen félbevágott zsemlét, melyet ízlés szerinti pogácsaszaggatóval ki is szúrhatunk, hogy kis falatkákat kapjunk. Én félbevágott teljes kiőrlésű zsemlét pirítottam meg a szendvicssütőben, majd szúrtam ki.

Tálaláskor a kis zsemlekarikákra kanalazzuk rá a zöldborsópürét, majd helyezzünk rá egy-egy félbevágott fürjtojást, és díszítsük kaporral.

Tipp:

A borsópüré tetejére például tehetjük a félbevágott fürjtojást a fehérjével felfelé, majd a zöld püréből pötyögtessünk rá egy mosolygós smiley-t. 😀 Így a gyerekek is szívesebben falatozzák majd.