Gyümölcsös-joghurtos torta

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
45 perc
Mennyiség:
6 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább
Gyümölcsös-joghurtos torta

Hozzávalók egy 22 cm-es tortaformához:
Alap:

  • 20 dkg darált (vajas) keksz
  • 12 dkg olvasztott vaj

Krém:

  • 30 dkg görög joghurt
  • 2,5 dl habtejszín
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 20 dkg mascarpone vagy krémsajt
  • 15 g zselatin
  • 10 dkg cukor

Továbbá:

  • 2 üveg barack befőtt (1 üvegnyi a krémbe és 1 üvegnyi a tetejére)

Tetejére:

  • 2 cs színtelen tortazselé

Elkészítése:

A kekszet összekeverjük az olvasztott, de visszahűtőtt vajjal és jól belenyomkodjuk a forma aljába és hűtőbe tesszük.

A krémhez a zselatint felöntjük kevés vízzel és hagyjuk, hogy megduzzadjon.

A befőtteket lecsepegtetjük és a levét felfogjuk. Természetesen készülhet másmilyen gyümölccsel is. Akár friss gyümölcsöt is használhatunk, akkor a tetejére a zselét készítsük 5 dl vízből, 2 ek cukorból és 10 g zselatinból.

A joghurtot, krémsajtot, cukrokat és a tejszínt egy edénybe mérjük, majd jól kihabosítjuk az egészet.

A zselatint mikróban felolvasztjuk, majd a joghurtos krémbe keverjük. A barack felét felkockázzuk és azt is a krémbe keverjük.

A kész krémet a kekszes alapra halmozzuk és dermedésig hűtőbe tesszük.

Közben elkészítjük a tetejére a tortazselét. 5 dl befőttlében (ha nincs annyi, akkor pótoljuk vízzel a hiányzó mennyiséget) feloldjuk a tortazselét és hagyjuk langyosra hűlni. Ha nem befőttel dolgozunk, akkor 5 dl vízben oldjunk fel 10 g zselatint és 2 ek cukrot.

Ha a krém megdermedt, akkor a tetejét tegyük ki negyedelt barackkal. A tortazselét egyenletesen öntsük rá a barackra (ehhez használhatunk egy kanalat. Ha a zselét a kanál domború oldalára öntjük és úgy folyik rá a sütire, akkor kisebb eséllyel fogja feloldani a krémet, mivel a kanál hűt még a zselén annyit).