Hozzávalók:
A körethez:
Elkészítése:
A húst kicsontozzuk, de óvatosan, nehogy átvágjuk. A bőrét eltávolítjuk, a húst megmossuk és megszárítjuk.
A káposztát ízlés szerint átöblítjük (hogy ne legyen túl savanyú).
A szalonnát összevágjuk. A hagymát meghámozzuk, felaprítjuk.
A szalonnát zsírjára pirítjuk, majd rátesszük a finomra vágott hagymát és kicsit megpirítjuk. Hozzáadjuk a káposztát, beletesszük a babérlevelet, 1 dl vizet öntünk hozzá és fedő alatt kb 20 percig pároljuk.
Közben a fokhagymát meghámozzuk, összetörjük.
A kolbászt csíkokra vágjuk.
A pulykahúst megszórjuk a fűszerkeverékkel és bedörzsöljük a fokhagymával, majd beletöltjük a káposztát és a kolbászt. Feltekerjük és megkötözzük.
A sütőt 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) bekapcsoljuk. A húst tepsibe fektetjük, ráöntjük a káposzta párolólevét, ha túl kevés, kicsi vízzel pótoljuk.
A sütőben, gyakran locsolgatva 50-60 percig sütjük. Ha megsült kb 15 percre alufóliával letakarjuk, majd felszeleteljük.
Megtisztítjuk a burgonyát, lereszeljük,és összekeverjük a liszttel, a tojással, sóval, a tejföllel, (borssal, fokhagymával).
Palacsintasütőben kevés olajat forrósítunk, a burgonyás masszából evőkanálnyi halmokat teszünk bele, a kanál hátával elsimítjuk 3-4 mm vastagra és a lepények mindkét oldalát szép pirosra megsütjük.
Tálaláskor a burgonyalepényt tányérra tesszük, ráfektetjük a felszeletelt húst, meglocsoljuk a levével.
Lehet úgy is készíteni, hogy a tepsiben eloszlatjuk a káposztát, ráfektetjük a befűszerezett húst és így sütjük meg.