Farkassügér filé halmártással

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
45 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább
Farkassügér filé halmártással

Hozzávalók:
Halfiléhez:

  • 2 db farkassügér
  • só (ízlés szerint)
  • őrölt színes bors (ízlés szerint)
  • 1 kk halfűszerkeverék
  • 1/2 citrom leve
  • 3 dkg vaj
  • 2-3 ek olívaolaj

Halmártáshoz:

  • a filézés után visszamaradt halcsont
  • 1 paprika
  • 1 paradicsom
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 ek sűrített paradicsom
  • 1 tk piros arany
  • só (ízlés szerint)
  • őrölt színes bors (ízlés szerint)
  • 2-3 ek tejföl
  • kb 3 dl víz
  • 2 ek olívaolaj

Elkészítése:

A halat filézzük ki, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a fűszerkeverékkel, csorgassuk rá a citromlevet, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek jól átjárják a halhúst.

Egy serpenyőbe tegyük bele a vajat és az olívaolajat, majd hevítsük fel, helyezzük bele a bőrével lefelé a halfiléket, majd kezdjük el sütni. Süssük kb 10 percig, közben pedig folyamatosan locsolgassuk hogy a halhús átsüljön és a bőre jó ropogós legyen (sütés közben ne fordítsuk át a filét, mert szétesik).

A halfilét érdemes közvetlenül tálalás előtt sütni, mert ha tovább áll, a ropogósra sült bőre felpuhul.

A filézés után visszamaradt húsos csontot a fejjel együtt tegyük egy serpenyőbe, majd öntsük fel a vízzel, adjunk hozzá egy nagyobb csipet sót és főzzük kb 15 percig.

Ezután passzírozzuk át, majd a sűrű hallét tegyük félre, a visszamaradt csontot, szálkát öntsük ki, arra már nem lesz szükség.

A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A paradicsomot és a paprikát vékonyan szeleteljük fel.

Egy serpenyőben hevítsük fel az olívaolajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a felszeletelt paradicsomot és paprikát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, kanalazzuk hozzá a sűrített paradicsomot és a piros aranyat, majd öntsük fel a hallével és főzzük kb 15 percig.

Ezután adjuk hozzá a tejfölt, keverjük alaposan össze és főzzük még pár percig, majd turmixoljuk le vagy botmixerrel pépesítsük.

Közben készítsük el a túrós csuszát is vagy az ízlés szerinti köretet.

Tipp:

Tálaláskor tegyünk a tányér egyik felére pár kanál ízlés szerinti köretet (pl. túrós csuszát) a másik felére pár kanál halmártást, majd ízlés szerint helyezzük rá a halfilét és úgy kínáljuk.