Óvári sertésszelet

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
70 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Óvári sertésszelet

Hozzávalók:

  • 8 szelet sertéskaraj
  • 8 szelet gépsonka
  • 16 db szeletelt sajt
  • 50 dkg gomba
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • őrölt fehérbors
  • 2 tk ételízesítő
  • 1 tk kakukkfű
  • 1 tk majoránna
  • 4 ek étolaj

Elkészítése:

A hússzeleteket enyhén klopfoljuk ki, majd ízlés szerint mindkét felét szórjuk meg sóval és hagyjuk kicsit állni.

Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg az étolaj felével és helyezzük rá a besózott hússzeleteket. Ezután ízlés szerint szórjuk meg az őrölt borssal, és a fűszerekkel, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kellően átjárják a húst.

A gombát tisztítsuk meg, majd vékonyan szeleteljük fel. A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

A maradék étolajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a felszeletelt gombát. Sózzuk, borsozzuk, keverjük össze, majd addig pároljuk, míg zsírjára sül.

A befűszerezett hússzeleteket helyezzük be a sütőbe és közepes hőmérsékleten süssük 15-20 percig, majd vegyük ki a sütőből.

Ezután az előzőleg megpárolt gombát kanalazzuk rá a hússzeletekre, mindegyikre helyezzünk rá egy-egy szelet sonkát, és két-két szelet sajtot, majd tegyük vissza a sütőbe és kb 15 perc alatt süssük készre.

Tipp:

Ameddig a hús sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet.