Korhelyleves kolbásszal és húsgombóccal

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
50 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább
Korhelyleves kolbásszal és húsgombóccal

Hozzávalók:

  • 80 dkg savanyú, apró káposzta
  • 15 dkg lángolt kolbász
  • 30 darált hús
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál pirospaprika
  • 1 evőkanál zsemlemorzsa
  • só, bors
  • 1 teáskanál köménymag
  • 4 babérlevél
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 10 dkg füstölt szalonna

Elkészítése:

A zsíron megdinszteljük a kockára vágott hagymát, majd rádobjuk a szintén kockára vágott füstölt szalonnát és megpirítjuk, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és elkeverjük, következik a karikára vágott kolbász ezzel is pároljuk, majd megszórjuk a liszttel és kicsit lepirítjuk.

Lehúzzuk a tűről, megszórjuk a pirospaprikával, elkeverjük, majd rárakjuk a kimosott káposztát, felöntjük 1,5 l vízzel és visszatesszük a tűzre, majd ízesítjük sóval, borssal, köménymaggal, babérlevéllel és lassú tűzön főzzük.

Amíg fő a leves, addig elkészítjük a húsgombócot. A húshoz hozzáadjuk a tojást, sózzuk, borsozzuk, meghintjük pirospaprikával, hozzá adjuk a zsemlemorzsát és gerezd zúzott fokhagymát. Az egészet összegyúrjuk alaposan, majd vizes kézzel kis húsgombócokat formázunk a masszából és a kész, forrásban lévő levesbe tesszük.

Addig főzzük, amíg feljönnek a leves tetejére a gombócok.

A korhelylevest langyos tejföllel kínáljuk.