Hozzávalók egy 28 cm-es formához:
Tészta:
Töltelék:
Díszítés:
Elkészítése:
A tojásfehérjéket a kristálycukorral kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a tojások sárgáját és összedolgozzuk. Ezután hozzáadjuk a sütőport, majd hozzákanalazunk a lisztet és 1 evőkanál kakaóport.
A jól eldolgozott masszát csatos, sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük és előmelegített, 180 fokos sütőbe toljuk kb 30 percre. Tűpróbával ellenőzizzük, hogy átsült-e.
A kisült tortát kihűtjük, majd elkészítjük a krémet. A tejszínhez hozzáadjuk a habfixálót, 1 evőkanál kakaóport és kemény habbá verjük.
A piskótát három részre vágjuk. Az alsó lapot tányérra helyezzük, majd megkenjük a habos krémmel. Ezután ráhelyezzük a második lapot, majd ezt is megkenjük a krémmel. A fedő lapot is rátesszük, majd a megmaradt krémmel körbe kenjük, illetve díszítjük a széleit. A
csokoládét vízgőz felett, folyamatos keverés mellett az olajjal felolvasztjuk, majd a torta tetejének szélén körbe csorgatjuk. A torta tetejét kinder tojással, kinder csokival, kinder buenoval, pillecukorral, kakaós ostyarúddal és kinder schoko bons-al díszítjük.