Hozzávalók:
A húshoz:
A gombás rizshez:
Elkészítése:
A fokhagymát préseljük bele a tejbe.
A hússzeleteket ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és a fűszerekkel, majd öntsük fel a fokhagymás tejjel, és hagyjuk pár órát vagy egy egész éjszakát állni a hűtőben.
Sütés előtt vegyük ki a bepácolt húst a hűtőből, majd alaposan csepegtessük le és minden szeletet csomagoljunk bele két szelet baconbe.
Egy nagyobb tepsit béleljünk ki sütőpapírral, locsoljuk meg az olajjal, majd helyezzük rá a baconbe csomagolt tarjaszeleteket.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra és tálalásig tartsuk melegen.
A tojásokat egy serpenyőben, kevés olajon, enyhén sózva ízlés szerint süssük meg (ízlés szerint süthetjük lágyabbra a sárgáját vagy éppen keményebbre. Én keményebbre sütöttem).
A gombát alaposan csepegtessük le, majd vágjuk kisebb darabokra (én egy kicsit ki is nyomkodom a levét, mielőtt elkezdem párolni).
A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
Az olajat hevítsük fel, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, majd pároljuk üvegesre.
Ezután adjuk hozzá a gombát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, majd többször megkeverve, süssük együtt pár percig (amikor a gombát hozzáadjuk érdemes lefedni a serpenyőt, mert pattogni fog a nedvességtől).
A rizst enyhén sós vízben főzzük puhára, csepegtessük le, majd keverjük hozzá a hagymás gombához. Közben kóstoljuk, és ha szükséges ízesítsünk utána.
Tálaláskor kanalazzuk a gombás rizst a tányérra, tegyük mellé a tarjaszeletet, majd helyezzünk rá egy tojást, és úgy kínáljuk.