Koktél kréker keksz

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
6 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Koktél kréker keksz

Hozzávalók:

  • 35 dkg liszt
  • 1/2 teáskanál só
  • 1/2 teáskanál fekete bors
  • 1 evőkanál pizza fűszerkeverék
  • 1/2 teáskanál füstölt törött paprika (opcionális)
  • 1 teáskanál mustár vagy mustárpor
  • 17,5 dkg vaj
  • 12 dkg reszelt sajt (vörös cheddar vagy gouda sajt)
  • 2 db tojás felverve

Elkészítése:

A lisztben keverjük el fűszereket és a sajtot.Ezután adjuk hozzá a felkockázott vajat, majd kezdjük el összemorzsolni.

Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a kissé felvert tojásokat (ha szükséges, akkor még egy kevés lisztet adhatunk hozzá, hogy ne ragadjon és könnyen nyújtható legyen).

Gyúrjunk belőle szép sima tésztát. A tésztát nyújtsuk ki 4-5mm vastagra.

Egy éles késsel vagy derelyevágóval vágjuk tetszőleges alakúra, rombuszra, kockára esetleg csíkokra

Előmelegített sütőben 180 C fokon 8-10 perc alatt készre sütjük.

Ha kihűlt, a vágások mentén tördeljük el a tésztát.

Tipp:

Tipp: Mákos és szezámmagos kréker ebből az alap tésztából készíthető a fűszerek nélkül is, csak a sajt és a só kerül bele a tésztába. A begyúrt alaptésztát nyújtsuk ki vékonyra. Kenjük meg tojásfehérjével, végül szórjuk rá a mákot vagy a szezámmagot. Tetszőleges formákra szaggassuk ki és süssük meg a krékereket.