Hozzávalók egy 25*35 cm-es tepsihez:
Tészta:
Töltelék:
Tepsi kikenéséhez:
Elkészítése:
A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrjuk és becsomagoljuk, majd fél órára hűtőbe tesszük.
Amíg hűsöl elkészítjük a krémet. Ehhez a tejet a cukorral felmelegítjük, hozzáadjuk a pudingport és sűrűre főzzük, majd hűlni hagyjuk. Amikor már csak langyos, belekeverjük a tejfölt, a citrom levét és héját.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A tésztát kettévesszük és mindkét feléből lisztezett deszkán tepsi méretű lapot nyújtunk. A nyújtófára feltekerjük és az egyiket a vajjal kikent, liszttel meghintett tepsi aljába tesszük. A tészta tetején egyenletesen eloszlatjuk a tejfölös krémet, majd a másik tésztalappal beborítjuk.
A tepsit előmelegített sütőbe toljuk és megsütjük (a teteje éppen hogy színt kapjon).
A tepsiben hagyjuk kihűlni, mielőtt felszeleteljük. A legfinomabb, néhány órás hűtőben való hűsölés után.
Ez egy igazi nyári süti, mert a citromtól egy kicsit savanykás, ezért ha valaki édesebben szereti rakhat még hozzá cukrot!