Hozzávalók:
Elkészítése:
A szalonnát felkockázzuk és egy edényben feltesszük kis lángon sülni.
A hagymát felszeleteljük és azt is megdinszteljük a szalonna mellett.
Közben a tojásokat felütjük egy tálba, kevés sóval ízesítjük és ha már a hagymát megdinszteltük, akkor ráöntjük a tojást.
Sülés közben többször átkeverjük, belerakjuk a paprikakrémet is, de hagyhatjuk egyben is (tehát nem keverjük meg), így is át fog sülni.
Ízlés szerint lágyabbra vagy keményebbre sütjük.