Sült kolbász burgonyával cseréptálban

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
90 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Olcsó
Sült kolbász burgonyával cseréptálban

Hozzávalók:

  • 1 kg burgonya
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • só, bors, petrezselyemzöld, vegeta ízlés szerint
  • 0,5 dl olaj
  • 80 dkg kolbász
  • fél tál champion gomba
  • 1 l paradicsomlé
  • 20 dkg reszelt sajt

Elkészítése:

Legalább fél óráig vízben áztatjuk a cseréptálat(egyszerűen vizet öntünk bele, majd lefedve állni hagyjuk).

Mindeközben megpucoljuk a burgonyát, majd hagyjuk vízben ázni.

Megpucoljuk es felvágjuk a hagymát és a gombát. A kolbászt felkarikázzuk.

Kiöntjük a vizet a cseréptálból, majd kis darabokra felaprítjuk a burgonyát egyenesen a cseréptálba tesszük a kolbásszal, gombával és hagymával együtt.

Kevés olajjal leöntjük a cseréptál jelenlegi tartalmát. Ezt követően a fent felsorolt fűszerekkel ízlés szerint fűszerezzük. Egy fakanállal alaposan összekeverjük egészen addig, amíg minden hozzávaló teljesen összekeveredett.

Ráaszórjuk a tetejére a sajtot.

Amikor ezzel megvagyunk, lefedjük a cseréptálat a tetejével, majd a 200 fokra előmelegített sütőbe helyezzük. A cseréptál legyen a sütő alsó felében (de nem érve a lángot) ügyelve arra, hogy megfelelő helyet hagytunk a cseréptál felett annak érdekében, hogy időről időre megnézzük, hogy a burgonya kellőképpen átsült-e már.

Kis lángon (160 fok) sülni hagyjuk az ételt körülbelül egy-másfél órán át, egészen addig, amíg a burgonya teljesen meg nem sült. Sülés közben nem kell kavargatni.

Óvatosan kivesszük a sütőből az ételt, majd tálalhatjuk. Fogyasztás előtt az ételt alaposan megöntözzük házi paradicsomlével.