Legyező karaj

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
90 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább
Legyező karaj

Hozzávalók:

  • 1,3 kg csont nélküli karaj
  • só ízlés szerint
  • őrölt bors ízlés szerint
  • piros paprika ízlés szerint

A töltelékhez:

  • 40 dkg darált hús
  • Só ízlés szerint
  • őrölt bors ízlés szerint
  • csipet őrölt kömény
  • 2 gerezd fokhagyma zúzva

A tetejére:

  • 10 dkg reszelt sajt

Elkészítése:

A karajt 1 centiméterenként bevagdossuk az aljáig, de nem vágjuk át. Bőven sózzuk, borsozzuk és piros paprikával megszórjuk kívül-belül.

A töltelék hozzávalóit összegyúrjuk, kedvünk és ízlésünk szerint fűszerezzük, majd a karaj vájatait kitöltjük vele. Zsineggel átkötözzük, hogy szét ne nyíljon.

Sütőzacskóba tesszük, majd a hozzátartozó zárral becsatoljuk. A zárás alatt egy pár helyen megszurkáljuk, hogy a gőz távozni tudjon.

210 fokra melegített sütőben 70 percig sütjük. Ezután a zacskót szétvágjuk és a húst kivesszük belőle. Visszatesszük a tepsibe, majd megszórjuk reszelt sajttal.

180 fokra állítjuk a hőfokot és kb 10-12 percig sütjük, hogy a sajt színe szép legyen.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Tipp:

Mennyei finomság bármely alkalomra.