Szürkeharcsa paprikás

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
50 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Szürkeharcsa paprikás

Hozzávalók:

  • 1 kg szürkeharcsa
  • 20 dkg füstölt szalonna
  • 4 közepes fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 közepes paprika
  • 2 nagyobb paradicsom
  • 1 evőkanál törött paprika
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors
  • ízlés szerint bors
  • 1 evőkanál tejföl
  • 2 evőkanál 30 %-os főzőtejszín
  • 1 csapott evőkanál finomliszt

Elkészítése:

A konyhakészre előkészített harcsát sózzuk le és hagyjuk állni a sóban 1-2 órát.

Ha harcsánk elég nagy méretű, akkor filézzük ki és nyúzzuk meg, majd vágjuk kisebb kockákra a halhúst. A kisebb harcsát nem éri meg megnyúzni és kifilézni, ezt vágjuk szélesebb szeletekre.

A szalonnát vágjuk kisebb kockákra és süssük ki a zsírját. Ha megpirultak, vegyük ki a pörcöt a zsírból. A kisütött zsiradékon dinszteljük meg a megtisztított és felaprított hagymát, fokhagymát, majd adjuk hozzá a törött paprikát. Adjuk a hagymás keverékhez az apróra vágott paprikát és paradicsomot. Öntsük fel vízzel, majd alacsony lángon főzzük kb 1 órát az alaplevet.

Amikor a hagyma, a paprika és a paradicsom is szétfőtt, készen van az alaplevünk. A lisztet keverjük ki a vízzel, adjuk hozzá a tejfölt, és a tejszínt, majd keverjük simára. Merjünk ki egy keveset a forró léből és keverjük simára a tejfölös habarásban. Folyamatos keverés mellett adjuk a habarást az alapunkhoz. Nem kell, hogy a sűrítés során az alap túl sűrű legyen, mert még a halhús főzése közben is sűrűsödik a mártás.

Tegyük a halhúst a mártásba és 15-20 perc alatt főzzük készre. Kóstoljuk meg és ha kell, akkor még ízesítsük sóval, borssal tálalás előtt.

Tipp:

Tejszínt azért teszek bele a habarásba, mert kicsit selymesebbé teszi a mártást. A paradicsom héját mielőtt apró kockára vágnám, lehúzom, így könnyebben fog megfőni az alaplében és nem marad meg a mártásban a kemény héja.