Hozzávalók:
Elkészítése:
A hagymát apró kockára vágom, kevés olajon lepirítom, mikor már üveges akkor belerakom a húst sóval, borssal, fokhagymával, majoránnával, köménymaggal ízesítem ízlés szerint lehet bele rakni egy kis csípős paprikát is ezt össze pirítom, majd ha lepirult rárakom a pirospaprikát összekeverem és 1 doboz tejfölt ráöntök valamint annyi vizet, hogy ellepje összeforralom és jó félig megfőzöm.
Eközben a tésztát kifőzöm sós vízben, ügyelve arra, hogy még akkor vegyem ki a vízből mikor még éppen nem főtt meg a közepe egy nagyon picit nyers.
A húst a leszűrt főtt tésztához adom levével!! együtt!! tejfölt simítok a tetejére és sajtot szórok rá.
Mehet be az előmelegített sütőbe, míg a sajt meg nem pirul.
A hús mennyisége pénztálcához mérten 50 dkg-ig nyugodtan növelhető és, ha kicsit kevesebb a pénzünk a húsból elhagyhatjuk a tejfölt és vízzel is készíthető teljesen (így csak 1 tejföl kell) a sajt is elhagyható az is pénztálca függvénye ill. kiváló ízt adhat neki a füstölt sajt is ha megengedhetjük magunknak