Tüzes pecsenye

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
45 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Tüzes pecsenye

Hozzávalók:

  • 80 dkg sertés karaj
  • 2 chili paprika
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma reszelve
  • 1 evőkanál paradicsomszósz
  • 1 evőkanál worcestershire szósz
  • 2 evőkanál frissen facsart citromlé
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • ízlés szerint só
  • frissen őrölt bors
  • zsálya levél
  • 0,5 dl száraz fehérbor

Elkészítése:

A paprikát hosszában ketté vágjuk, kimagozzuk, megmossuk és apró kockákra vágjuk.

A fokhagymát meghámozzuk és összezúzzuk, a vöröshagymát lereszeljük. Vegyünk elő egy kisebb tálat, ebben vegyítsünk össze minden hozzávalót.

A húst mossuk meg, itassuk le a felesleges vizet, szeleteljük vékonyan, sózzuk és szórjuk meg borssal, majd a hússzeletek mindkét oldalát kenjük be az elkészített szósszal és tegyük hűtőbe legalább egy órára.

Ezt követően fektessük a hússzeleteket tepsibe, szórjuk mellé a zsálya leveleket, öntsünk alá rosét vagy száraz fehérbort, fedjük be alufóliával és toljuk 180 fokra előmelegített sütőbe.

Nagyjából 30 perc múlva vegyük le a fóliát és süssük pirosra.

Ízlés szerint tálalhatjuk salátával, steak vagy hasábburgonyával.