Alföldi töltött káposzta (szárma)

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
90 perc
Mennyiség:
5 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Alföldi töltött káposzta (szárma)

Hozzávalók:
Töltelék:

  • 1 kg darált seréshús
  • 1 közepes fej vöröshagyma apróra vágva
  • 2-3 gerezd fokhagyma zúzva
  • só, bors
  • 1 ek pirospaprika
  • fél bögre rizs

Továbbá:

  • 20 savanyított káposztalevél
  • 1 kg apró, savanyú káposzta

Rántáshoz (akár el ismaradhat):

  • 3 ek olaj
  • 1,5 ek liszt
  • 1/3-ad ek pirospaprika

Elkészítése:

A húshoz hozzáadjuk a rizst, hagymákat, paprikát és ízlés szerint sót és borsot. Van aki szokott beletenni tojást is. Ha szeretnénk, akkor azt is most adjuk hozzá.

Jól összegyúrjuk az egészet. Ha száraz lenne, akkor kevés langyos vizet adjunk hozzá és azzal is jól gyúrjuk össze.

Készítsünk elő egy nagyobb edényt. Ha az apró káposzta nagyon savanyú, akkor kissé mossuk ki.

A tölteléket töltsük bele a levelekbe.

Kevés káposztát tegyünk az egény aljába, majd tegyük bele a megtöltött szármákat szorosan. A tetejét fedjük be a maradék apró káposztával. A tetejére tehetünk egy tényért, hogy főzés közben a káposzták ne emelkedjenek fel.

Öntsük fel annyi vízzel, ami épp ellepi, majd fedő alatt főzzük puhára. Ha levesebben szeretjük, akkor főzés közben pótoljuk a vizet.

Amikor a káoszta és a töltelék is megpuhult, akkor készítsük el a rántást. Van aki szokott rátenni, van aki nem.

Az olajat hevítsük fel, majd keverjük el benne a lisztet csomómentesen és pirítsuk világosra. Húzzuk le a tűzről és keverjük el benne a paprikát is. Adjuk a káposztához és óvatosan keverjük el vagy sörgessük, mint a pörköltet szoktuk.

Forraljuk össze és már kész is.

Forrón tejföllel és friss kenyérrel tálaljuk.