Húsos-zöldséges pite

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
75 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Húsos-zöldséges pite

Hozzávalók:

  • 2 cs leveles tészta
  • 1 csirkemell filé
  • 1 póréhagyma
  • 1 zsenge cukkini
  • 2 tojás (nagy)
  • 2 dl főzőtejszín
  • 1 ek liszt (púpozott)
  • őrölt színes bors
  • 3 dkg vaj
  • 2 ek kukoricacsíra olaj (gyömbér és citromfű ízű)
  • 1 kisebb tojás a tészta lekenéséhez

Elkészítése:

A csirkemellet vágjuk fel kisebb kockákra, majd enyhén sózzuk, borsozzuk, forgassuk össze, és hagyjuk egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják.

Az olajat hevítsük fel, adjuk hozzá a húst, majd süssük pár percig. Ezután szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre hogy kihűljön.

A póréhagymát vágjuk félbe, majd vágjuk fel kb 2 cm-es darabokra. A cukkinit vágjuk fel vastagabb szeletekre, majd a szeleteket negyedeljük.

A hús sütésénél visszamaradt olajhoz adjuk hozzá a vajat, majd hevítsük fel.

Ezután először adjuk hozzá a pórét, sózzuk, borsozzuk, és amikor kissé összeesett, adjuk hozzá a feldarabolt cukkinit, majd pároljuk roppanósra és utána hűtsük ki.

Egy tálba öntsük bele a tejszínt, adjuk hozzá az egész tojásokat, a lisztet, egy kevés sót és őrölt borsot, majd keverjük simára (a sóval és a borssal óvatosan bánjunk, mert a többi hozzávalót is ízesítettük).

Ezután adjuk hozzá az elősütött csirkemellet és a párolt pórés-cukkinit, majd óvatosan forgassuk össze.

Az egyik előnyújtott leveles tésztával béleljük ki a piteformát, majd öntsük bele a húsos-zöldséges masszát.

Ezután a tészta szélét kenjük le tojással és helyezzük rá a másik leveles tésztát, majd egy sodrófát görgessünk végig a piteformán, hogy a tésztát szépen elváljon (a leeső tésztából pl. süssünk sós rudat).

A tésztát ezután kenjük le tojással, és több helyen böködjük meg villával, hogy sütés közben a gőz távozni tudjon.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 40-45 perc alatt szép pirosra (én légkeverésnél 160 fokon, 40 percig sütöttem).

A sütőből kivéve hagyjuk a formában hűlni, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki.

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a pitét és úgy kínáljuk.

Langyosan és hidegen is nagyon finom.