Csípős sült debreceni lilahagymával

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
75 perc
Mennyiség:
2 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Csípős sült debreceni lilahagymával

Hozzávalók:

  • 4 db debreceni
  • 4-5 fej lilahagyma
  • 1 tk szójaszósz
  • 1 tk worcestershire szósz
  • 2 tk erős Pista (paprikakrém)
  • 2 dl étolaj
  • 2 tk liszt
  • 1 dl erőleves
  • 1 mk csípős Piros Arany

Elkészítése:

A hagymát pucoljuk meg, majd vágjuk félbe és szeleteljük fel.

Az olajat keverjük össze a szójaszósszal, a worcestershire szósszal, az erős paprikakrémmel és ízlés szerint sóval, majd adjuk hozzá a felszeletelt hagymát és hagyjuk 10-15 percig állni.

Egy tepsi közepébe helyezzük egymásmellé a kolbászokat, majd villával pár helyen böködjük meg. Ezután tegyük köré a bepácolt hagymát és öntsük rá a fűszeres olajat.

Tegyük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb 40 perc alatt süssük szép pirosra (sütés közben egyszer forgassuk át a kolbászokat, hogy mindenhol szép pirosra süljenek).

Amikor a kolbász és a hagyma készre sült, akkor vegyünk ki a zsiradékból 4-5 evőkanálnyit, majd tálalásig tartsuk melegen.

A zsiradékot hevítsük fel, majd szórjuk meg a liszttel és kevergetve pirítsuk pár pillanatig. Ezután öntsük fel az erőlevessel, adjuk hozzá a piros aranyat, majd keverjük simára. Állandó keverés mellett, kissé sűrítsük be.

Közben készítsünk krumplipürét vagy ízlés szerinti köretet.

Tálaláskor kanalazzuk a krumplipürét tányérra, majd helyezzük rá a pirosra sült kolbászt és a hagymát, majd locsoljuk meg az enyhén csípős szafttal és úgy kínáljuk.