Aszalt szilvás csirkerolád

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
70 perc
Mennyiség:
3 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Aszalt szilvás csirkerolád

Hozzávalók:

  • 10 dkg aszalt szilva
  • 1 dl vörösbor
  • 3 csirkemellfilé
  • 20 dkg szeletelt bacon
  • 1-2 ek olaj

Elkészítése:

A műveletet még előző este érdemes azzal elkezdeni, hogy az aszalt szilvát beáztatjuk a vörösborba. Szépen megszívja magát, beleivódik a csodás zamat (a borba is, amit aztán a szakács jutalomként másnap elkortyolhat.

Másnap kinyomkodjuk, és egy tányérra tesszük. A csirkemellfiléket egyenként bevágjuk úgy, hogy ne essenek szét, csak kihajthatóak legyenek, megnőjön a használható felületük.

A kés nyelével ütögetve kicsit megzúzzuk a rostokat. Egy konyhai deszkára egymás mellé teszünk annyi bacon szeletet enyhe fedésben, amennyi ránézésre olyan hosszúságot alkot, mint a csirkemell szélessége. Ráfektetjük az egyik végére a mellfilét. A szilva egyharmad részét rápakoljuk, és a szalonnával együtt szépen feltekerjük, kezünkkel megnyomkodva rolád alakra igazítjuk.

Ugyanígy járunk el a másik két darabbal is. Egy sütőtálat meglocsolunk leheletnyi olajjal, és a tekercseket egymás mellé belepakoljuk.

Előmelegített, 190 fokos sütőbe toljuk, és kb. fél óra alatt szép pirosra sütjük. Mire pörcösödik a szalonna, a csirkemell is átsül. A szeleteléssel érdemes várni, míg langyosra hűl.

Tipp:

Korábbi években úgy készítettem, hogy a felszúrt mellfiléket megtöltöttem az aszalt szilvával, paníroztam és kisütöttem. Most megspóroltam a pepecselést, és szerintem még finomabb is lett ez a verzió.