Fűszeres-szaftos hússzelet

Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
120 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Fűszeres-szaftos hússzelet

Hozzávalók:

  • 8 szelet sertéshús (karaj, tarja)
  • 3 nagy vöröshagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1 citrom
  • 3 tk köménymag
  • 2 babérlevél
  • 1 mk őrölt bors
  • 2 tk liszt
  • 2 dl vörösbor
  • 1 dl olaj

Elkészítése:

Érdemes előző este bepácolni a hússzeleteket, hogy az ízek jól átjárják, de ha ettől eltekintünk, akkor is finom lesz.

A köménymagot állandó keverés mellett egy pár pillanat alatt pörköljük meg. Addig pörköljük, míg elkezd pattogni, majd rögtön öntsük ki egy hideg tányérba, nehogy megégjen. Ezután egy mozsárban őröljük szinte porrá.

Egy tálba öntsük bele az olajat, majd adjuk hozzá a köménymagot, az őrölt borsot, nyomjuk bele a fokhagymát, ízlés szerint sót, és keverjük alaposan össze.

A hússzeleteket enyhén klopfoljuk ki, majd enyhén sózzuk, és forgassuk bele alaposan a pácba. Ezután fedjük le a tálat, és tegyük be pár órára (v. egy éjszakára) a hűtőbe, hogy az ízek jól átjárják a húst.

A vöröshagymát és a citromot vékonyan karikázzuk fel, és rakjuk váltakozva egymás mellé a tepsibe, majd tegyük rá a babérlevelet is. Ezután helyezzük rá a bepácolt hússzeleteket, majd öntsük alá a bort, és a visszamaradt pácot, majd fedjük le fóliával a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd kb. egy óra alatt pároljuk puhára a húst. Ezután vegyük ki a sütőből, majd szedjük ki a hús alól a vöröshagymát, és öntsük le majdnem az összes levet alóla. Ezután tegyük vissza a sütőbe, és pár perc alatt süssük a hús mindkét oldalát szép pirosra. (Arra figyeljünk, nehogy nagyon kiszárítsuk sütés közben a húst.)

A leöntött levet és a megpárolódott vöröshagymát turmixoljuk össze, majd szórjuk meg a liszttel, és keverjük csomómentesre. Ezután tegyük fel a tűzre, majd állandó kevergetés mellett pár perc alatt sűrítsük be a mártást.

Az elkészült mártást ezután egy szitán szűrjük át, hogy szép sima, csomómentes legyen, majd fedjük le egy fóliával, és tálalásig tartsuk melegen. (A fólia alatt nem fog bebőrösödni a teteje.)

Ameddig a hús és a mártás elkészül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én krumplipürét készítettem, és azzal tálaltam.

Tálaláskor helyezzük a tányérra a pirosra sült hússzeleteket, majd locsoljuk meg a mártással, és ízlés szerinti körettel kínáljuk.