Háromhagymás csirke aprópecsenye

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
45 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Háromhagymás csirke aprópecsenye

Hozzávalók:

  • 60 dkg csirkemell
  • 80 dkg burgonya
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg gyöngyhagyma (ecetes)
  • 10 db koktélparadicsom
  • 1 ek liszt
  • borsikafű
  • köménymag

Elkészítése:

A csirkemellet 3-4 cm-es csíkokra vágjuk, egy kevés zsiradékon megpirítjuk, majd sózzuk és borsikafűvel ízesítjük.

A vöröshagymát félkarikákra szeleteljük, a fokhagymát apróra kockázzuk, és a hús közé dobjuk. 2-3 perc alatt összeforgatjuk, pirítjuk.

Ezután egy evőkanál liszttel meghintjük, elkeverjük, felöntjük 1,5 dl vízzel, és kiforraljuk. Az utolsó 1-2 percben a gyöngyhagymát és a gerezdekre vágott paradicsomot is belekeverjük.

Ezalatt a burgonyát héjában megfőzzük, a húshoz hasonló hasábokra daraboljuk. Forró zsiradékon szépen megpirítjuk, közben egész köményt szórunk rá, és az aprópecsenyével összekeverve tálaljuk.