Sült csirkecomb krumplival és sütőtökkel

Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
75 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető
Sült csirkecomb krumplival és sütőtökkel

Hozzávalók:

  • 4 csirkecomb
  • 50 dkg krumpli
  • 50 dkg sütőtök
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg vaj
  • 2 babérlevél
  • kakukkfű (lehet szárított is)
  • 1,5 dl fehérbor
  • őrölt fehér bors

Elkészítése:

A csirkecombokat sózzuk be, és szórjuk meg ízlés szerint őrölt borssal, majd hagyjuk egy kicsit állni.

A sütőtököt és a krumplit pucoljuk meg, és ízlés szerint kockázzuk fel, majd szórjuk meg sóval és őrölt borssal.

Egy tepsibe tegyük egymás mellé a befűszerezett csirkecombokat, majd tegyük köré a felkockázott sütőtököt és krumplit.
Ezután szórjuk köré a fokhagymagerezdeket (nem kell megpucolni), tegyünk rá ízlés szerint kakukkfű ágat (megszórhatjuk szárított kakukkfűvel is) és babérlevelet, majd öntsük alá a bort. (Bor helyett önthetünk alá 1,5 db víz és egy fél citrom levének a keverékét.)

A vajat olvasszuk fel, majd kenjük le vele a csirkecombokat. A maradék olvasztott vajat csorgassuk rá a zöldségekre. Ezután fedjük le egy fóliával.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk kb. 45 percig. Ezután vegyük le a fóliát, majd helyezzük vissza a sütőbe, és süssük szép pirosra.

Tálaláskor a ropogósra sült csirkecombokat a párolt zöldségekkel kínáljuk.