A frissen sült házi kenyér önmagában is különleges, de ezzel a látványos tökformával garantáltan az őszi asztal dísze lesz. Belül puha és levegős, kívül ropogós héjú, ráadásul néhány egyszerű fogással igazán mutatós, ünnepi kenyeret készíthetünk belőle.
Elkészítése
A tészta összeállítása
Egy dagasztótálba öntjük a hideg (de nem hűtőhideg) vizet és az olívaolajat, majd belemorzsoljuk a friss élesztőt. Hozzáadjuk az átszitált lisztet és a sót, majd a tésztát legalább 10-12 percig dagasztjuk, amíg sima, rugalmas állagú lesz.
Az első kelesztés
A tésztát a tálban hagyjuk, majd letakarjuk konyharuhával és fóliával, vagy egy nagyobb zacskóba húzzuk a tálat, hogy a felülete ne száradjon ki.
Nem túl meleg helyen 1-1,5 órán át kelesztjük, amíg nagyjából két-két és félszeresére nő.
Formázás
A megkelt tésztát lisztezett munkafelületre borítjuk, óvatosan megformázzuk, majd konyhai zsineggel több helyen átkötjük, hogy sütés közben szép tökformát kapjon.
A megformázott kenyeret sütőpapírra helyezzük, letakarjuk, majd újabb körülbelül 1 órán át kelesztjük, amíg ismét a duplájára nő.
A sütő előkészítése
Közben a sütőt 220 °C-ra előmelegítjük. A tepsit, sütőkövet, jénai tálat, vagy öntöttvas edényt is együtt melegítjük a sütővel.
Ha nyitott tepsiben sütjük a kenyeret, gőzösítsük a sütőteret egy hőálló edénybe öntött forró vízzel. Amennyiben fedeles jénai-, vagy öntöttvas edényben sütjük, külön gőzösítésre nincs szükség.
Sütés
A megkelt kenyeret sütőpapírostól együtt óvatosan áthelyezzük a forró sütőedénybe, vagy tepsire.
220 °C-on 20 percig sütjük gőzös környezetben. Ezután megszüntetjük a gőzösítést – kivesszük a vízzel teli edényt, vagy levesszük az edény fedőjét –, a sütő hőmérsékletét pedig 190 °C-ra csökkentjük.
További 40-50 percig sütjük, így a kenyér összesen legalább 60-70 percet tölt a sütőben.
Hűtés
A megsült kenyeret rácsra tesszük, és teljesen kihűtjük, csak ezután szeleteljük fel.
Tipp
Ha még karakteresebb ízre vágyunk, az olívaolaj egy részét, vagy akár egészét tökmagolajra cserélhetjük, a tésztába pedig pirított tökmagot is keverhetünk. A zsinegeket csak a kenyér teljes kihűlése után távolítsuk el, így marad meg a legszebb tökforma.
Gyakran ismételt kérdések
Miből látszik, hogy a tészta dagasztása megfelelő?
A tészta akkor megfelelő, amikor sima és rugalmas állagúvá válik. Ehhez a leírás szerint legalább 10-12 perc dagasztás szükséges.
Hogyan akadályozható meg, hogy kelesztés közben kiszáradjon a tészta?
A tálat konyharuhával és fóliával kell lefedni, vagy egy nagyobb zacskóba húzni. Így a tészta felülete nem szárad ki a kelesztés alatt.
Honnan lehet tudni, hogy befejeződött a kelesztés?
Az első kelesztés végére a tésztának nagyjából a két-két és félszeresére kell nőnie. Formázás után akkor áll készen a sütésre, amikor ismét körülbelül a duplájára emelkedett.
Mikor szükséges külön gőzösíteni a sütőteret?
Nyitott tepsin sütve egy hőálló edénybe öntött forró vízzel kell gőzt biztosítani. Fedeles jénai tálban, vagy öntöttvas edényben erre nincs szükség.
Mikor szabad felszeletelni a kenyeret és eltávolítani a zsineget?
A kenyeret rácson teljesen ki kell hűteni, és csak ezután szabad felszeletelni. A zsineget is teljes kihűlés után érdemes eltávolítani, hogy a tökforma szép maradjon.











