Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

Krémes francia rakott burgonya recept

Krémes francia rakott burgonya
Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
80 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Olcsó



  • Hozzávalók:

    • 2 gerezd fokhagyma
    • 2 közepes fej vöröshagyma
    • 4 ek olívaolaj
    • 1 kk kakukkfű (szárított)
    • 2 evőkanál finomliszt
    • 5 dl tej
    • 2,5 dl víz
    • szerecsendió ízlés szerint
    • só ízlés szerint
    • bors ízlés szerint
    • 1 kg burgonya
    • 10 dkg reszelt sajt

    Elkészítése:

    A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

    A fokhagymát megpucoljuk és felaprítjuk. A hagymát meghámozzuk és vékonyan felszeleteljük. A hagymát, fokhagymát és a kakukkfüvet az olajban, egy serpenyőben kb 5 percig pároljuk.

    A lisztet rászórjuk és kissé megpirítjuk. A tejjel és vízzel apránként felengedjük és állandóan kevergetve, 5 perc alatt kissé besűrítjük. Szerecsendióval, sóval, borssal ízesítjük, majd félretesszük.

    A burgonyát meghámozzuk és vékony szeletekre vágjuk. 1/3-át egy vajjal kikent tűzálló tál aljára terítjük, majd a hagymás szósz felét ráöntjük. Most a burgonya másik 1/3-át rárakjuk, a szósz másik felét rásimítjuk, majd a maradék burgonyával betakarjuk és végül rászórjuk a reszelt sajtot.

    A sütőben alufóliával lefedve kb 40 percig sütjük, majd levesszük az alufóliát és további 10 percig pirítjuk. Azonnal tálaljuk!

    Jó étvágyat!

    Tipp:

    Én utálom a burgonya szót, nekem az krumpli! DE ehhez a finomsághoz nem tudtam krumplit írni, mert annyira elegáns étel! Szinte szétolvad a szánkban ez a zsírszegény BURGONYAÉTEL! Szóval aki már kicsit unja a hagyományos kolbászos-tojásos-virslis-tejfölös rakott KRUMPLIT, annak bátran ajánlom ezt a könnyen elkészíthető ételt.

    A krémes francia rakott burgonya kalória és tápérték tartalma:

    Kalória: 128 kcal
    Fehérje: 4 g
    Szénhidrát: 20 g
    Zsír: 3 g
    Az adatok 100 g mennyiségre vonatkoznak.

    Hozzáadom a receptfüzethez

    Őket is nézd meg!

    Szólj hozzá