Csokis sütik
Krémes sütik
Különleges sütik
Séfek receptjei
Sütemény receptek
Torta receptek
Fehércsoki mousse tükörglazúrral
Elkészítése
A krémhez a tojások sárgáját elektromos habverővel közepes fokozaton addig verjük, míg habosodni kezd, majd folytonos keverés mellett apránként hozzáaadjuk a cukrot. Fehéredésig verjük.
A sárgájához kimért cukrászhabot közepes lángon felmelegítjük, de nem forraljuk, majd lassan, állandó keverés mellett hozzáöntjük a sárgájás habot és sűrűre főzzük. A tűzről levéve beleöntjük a kockákra tördelt fehércsokit és addig keverjük, míg teljesen felolvad benne. Folpackot tapasztunk az edényben a krém felületére hogy ne bőrösödjön. Hagyjuk langyosra hűlni, majd hűtőbe tesszük és hagyjuk teljesen kihűlni.
A krémhez kimért cukrászhabot keményre verjük, majd belekeverjük a hűtőből kivett krémet és egyneművé keverjük egy spatulával. Hűtőbe tesszük felhasználásig.
Elkészítjük a piskótánkat, ujjnyi vastag lappá vágjuk, majd a kiválasztott sűrű dzsemmel vagy karamellel vastagon tetejét megkenve fagyasztóba tesszük addig, amíg a máz a tetején rá nem fagy. Vigyázat, ha túl lágyat választunk, elfolyósíthatja a mousset vagy eláztathatja a piskótánkat. A képen látható mousse tortámhoz én vörösbársony piskótát és sós karamellt választottam.
Amikor a piskótánk szépen megdermedt a fagyasztóban, a krémet a piskótánál nagyobb, 24 cm-es, szilikonos tortaformába kanalazzuk és a közepébe nyomjuk a piskótalapot úgy, hogy a krém csak a tetejét és a széleit lepje el, az alja pedig szabadon maradjon a krém magasságában. Fontos a krém esetében a szilikonos formaanyag, mert ez segít a tökéletes forma és formából való hibátlan eltávolítás sikerében törés és sérülések nélkül. Egy éjszakára fagyasztóba tesszük.
Másnap elkészítjük a glazúrt. A zselatin lapokat beáztatjuk egy tál vízbe. 5 percig hagyjuk benne.
Egy edényben elkeverjük a kimért vizet, cukrot, sűrített tejet és állandó kevergetés mellett felforrósítjuk. Levesszük a tűzről, majd felmarkoljuk a zselatin lapokat, kezünkkel kicsit kinyomkodjuk és belekeverjük. Amikor felolvadt benne, hozzáadjuk a kockákra tördelt fehércsokit, hagyjuk picit felolvadni majd elektromos habverővel alacsony fokozaton két percig kevergetjük, mialatt hozzácsepegtetjük a tetszőleges színű ételfestéket. Fém szűrő felett átszűrjük a glazúrt, 200 ml-t kiveszünk belőle, amiben elkeverjük az ételcsillámot és hagyjuk langyosra hűlni.
A mouss-t kivesszük a fagyasztóból, rácsra tesszük, a rács alá tepsit teszünk és finoman, lassan lehúzzuk a szilikon formát róla. A mousse közepére csorgatjuk a sima glazúrt, majd amikor már teljesen befedte, rálocsoljuk a csillámos glazúrt is. Hamar fog megdermedni a langyos glazúr a jéghideg mousse-on, így amint lecsepegett róla az utolsó csepp felesleg is gyorsan áttesszük a rácsról a felszolgálásra szánt tálcára és hűtőbe tesszük. Fogyasztásig hűtőben tartjuk.
Gyakran ismételt kérdések
Hogyan előzhető meg, hogy a tojássárgájás krém túl gyorsan melegedjen fel?
A felmelegített cukrászhabot nem szabad felforralni, a tojássárgájás habot pedig lassan, állandó keverés mellett kell hozzáönteni. Ezután közepes lángon főzd sűrűre a krémet.
Miért kell folpackot simítani a krém felületére?
A közvetlenül a krémre tapasztott folpack megakadályozza a bőrösödést. A krémet előbb langyosra, majd a hűtőben teljesen hidegre kell hűteni.
Milyen dzsem, vagy karamell alkalmas a piskótára?
Igen tömör dzsemet, vagy karamellt válassz, és fagyaszd rá a piskótára. A túl lágy réteg elfolyósíthatja a mousse-t, vagy eláztathatja a piskótát.
Miért fontos a szilikon tortaforma használata?
A szilikonforma megkönnyíti a teljesen megfagyott mousse sérülésmentes kivételét. A recept szerint ez segít megőrizni a torta szabályos formáját, és csökkenti a törés veszélyét.
Mikor kell a tortát áttenni a rácsról a tálcára?
A langyos glazúr gyorsan megdermed a jéghideg mousse felületén. Amint a felesleg lecsepegett, gyorsan tedd át a tortát a tálcára, majd helyezd hűtőbe.











