Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

A hét bloggere: Koska Brigitta (Koskacukor)

Dátum: 2015-01-26 / Írta: Budai István / Látták: 2431 /

1. Kérlek, mutatkozz be pár szóban az olvasóknak.

Sziasztok, Koska Brigitta vagyok. Makón élek, a hagyma városában. Párommal évek óta együtt vagyunk, és most már két éve együtt is élünk. Eredeti szakmámat tekintve közgazdász vagyok, de ezen a területen nem sokat dolgoztam. Mivel szeretek emberekkel foglalkozni, beszélgetni, ezért ilyen területen helyezkedtem el. Jelen pillanatban az egyik mobil szolgáltató cégnél dolgozom, mint értékesítő.

2. Mióta vezetsz blogot, mi motivált a blog elindításában, és miért ezt a nevet választottad hozzá?

2013.04.14 óta vezetem a Koskacukor nevű blogomat. Az első bejegyzésem egy nagyon finom kakaós csiga, amit azóta már többször is elkészítettem. Az egész ott kezdődött, hogy a telefonommal fotózgattam magamnak azokat az ételeket, amiket ebédre vagy vacsorára főztem.

csig

Amikor lett egy új, tágasabb konyhám, még szívesebben töltöttem ott a szabadidőmet, így nagyobb lett a lelkesedés a főzés, sütés iránt. Páromnak egyszer felvetettem, hogy össze kellene gyűjtenem ezeket a recepteket valahova, amire talán legalkalmasabb lenne egy blog. A blog nevét végül a párom találta ki: a nevemre asszociálva kockacukorból koskacukor. Nem is gondolkodtam tovább, elfogadtam, mert nagyon ötletesnek találtam.

3. Mióta vagy aktív a konyhában és kitől tanultál meg sütni-főzni?

Már kiskorom óta foglalkoztat a sütés-főzés. Emlékszem, még általános iskolába jártam, amikor anyu sütötte a palacsintát, és beálltam mellé, hogy majd én… Gyorsan meg is égettem az ujjamat, de ez sem vette el a kedvem. Attól fogva szívesen töltöttem vele azt az időt, amikor ő is a konyhába volt. Nyújtottam a tésztát, szaggattam, sütöttem, és amiben lehetett, segítettem. Nagyon sokmindent tanultam anyukámtól, sőt a mai napig vannak olyan receptek, amiket szigorúan rábízok, mert egyszerűen az övé a legjobb. Ilyen a zserbó, a lúdláb illetve a halászlé és a töltött káposzta. :) Két főre egyébként is nehéz lenne elkészítenem, főleg, hogy kettőnk közül csak én szeretem a halat.

4. A blogon széles a felhozatal, találhatunk előételt, főételt és desszertet is szép számmal. Mégis mit szeretsz jobban, sütni vagy főzni?

Erre nehéz válaszolnom, ugyanis bármi szívesen készítek. Szeretek sütni is, főzni és fotózni, minden téren megpróbálok kreatív lenni. Vannak olyan blogok, ahol kimondott süteményre, tortára vagy kenyérre, főételekre vannak ráhangolódva. Nálam meg lehet találni mindent, elég változatos.

Otthon magunknak mindig én sütöm a kenyeret, a pékárut. Boltban soha nem vásárolok. A házi pizzát, tortilla-t vagy a hamburgert, az óriási salátákat hétvégi menük közé szoktuk beiktatni, mert nagyon szeretjük. Ezen kívül van még jó pár olyan gyors étel, amit inkább magam készítek el, minthogy valamilyen gyors étkezdébe elmenjünk.

Tudatos vásárló vagyok, odafigyelek arra is, hogy mit eszünk, és miből főzök. Próbálok mindent a legegészségesebben elkészíteni, ami látszik a receptjeimen is. Természetesen vannak azért kivételek. :)

5. Melyik az a kedvenc desszert és főétel (1-1), amit bárhol, bármikor el tudnál fogyasztani? Ha van hozzá recepted, kérlek, oszd meg velünk.

A kedvenc ételem illetve ételeink közé tartozik a Shakshuka. A receptje itt található: https://koskacukor.blogspot.hu/2014/01/shakshuka-naan-kenyerrel.html

shakshuka

Ez az, amit már a párom is megtanult elkészíteni. Nagyon imádjuk, és többször készítettem már vacsorára. Nem vagyok nagyon válogatós, szinte mindent megeszek, és szeretek új dolgokat megkóstolni.

6. Van-e olyan étel, amit soha, semmilyen körülmények között nem ennél meg?

Amit soha, azok a bogarak, rovarok, amit olyan jó ropogósra megsütnek. Nah, azt inkább nem!

7. Történt-e már olyan, hogy a terv (recept) és a végeredmény nem álltak összhangban egymással?

Természetesen van olyan, hogy kicsit máshogy sikerül, vagy éppen nincs hozzá otthon, vagy nem lehet kapni 1-1 összetevőt, ami abba az ételbe illik. Ilyenkor rögtönözni szoktam. Olyan viszont még nem volt, hogy ehetetlen lett volna az, amit főztem. Na jó, egyszer az Ír marhagulyás hamarabb megfőtt és bizony annyira elfőtt a víz, hogy leégett. Talán ez volt az egyetlen. Ha valami mégsem olyan, amit szerettem volna, nálunk akkor is elfogy.

8. Hány főre készülnek az ételek a konyhádban?

Általában két főre főzök, de vannak olyan ételek, amiből nem lehet két adagot összeállítani ilyenkor másnap is eszünk belőle.

9. Van kedvenc szakácsod? Ha igen, ki, és miért pont ő?

Kedvenc szakácsom kimondottan nincs. Gyakran nézzük a TV Paprikát, sőt, amikor be van nagy ritkán kapcsolva a tv, akkor csak ez megy. Jamie Oliver, Nigella és természetesen Gordon Ramsay is a kedvencek között van. Mindig hoznak valami újat, és látok tőlük sok praktikát, amit el tudok sajátítani.

10. Amikor épp nem a konyhában pörögsz, mivel töltöd a napjaidat?

Amikor van szabadidőm, akkor a konyhában vagyok. Amikor nincs, akkor dolgozom. :) Amikor nem főzök, és nem dolgozom, akkor edzeni járok heti háromszor, illetve a maradék időt a párommal, családommal töltöm.

10+1 Volt-e már részed más ország gasztronómiájába belekóstolni? Ha igen, melyik ország, és mi a véleményed róla? Ha nem, akkor melyik gasztro kultúrába tekintenél be szívesen? :)

Én magam szeretem elkészíteni más országok ételeit, ahol kimondottan odafigyelek, hogy az eredeti receptet találjam meg. Nagyon szeretem az olasz, indiai, görög, kínai, francia ételeket. Németországban éltem fél évig és az ottani konyhát sikerült megismernem, de annyira nem különbözött nekem a magyar konyhától. Vannak ennél izgalmasabbak is számomra.

Kedvet kaptál? Irány a Koskacukor!

Szólj hozzá